Enter your keyword

Blog

július 31, 2017
A Calypso nem rég végleg elsüllyedt

A Calypso nem rég végleg elsüllyedt

Miközben ezerrel készülök a antarktiszi expedíciómra, jött a halálhír. Hajóhalál. Talán emlékeztek még a második hajóra, amin matrózkodtam, a Calypsóra. Elmondhatom, hogy a két és fél év alatt ő volt a legmeghatározóbb hajóm. Rajta történt a süllyedéses sztori is (https://hitchhikingthe7seas.com/2014/07/28/256/), illetve később az első óceánátszelésem is. Sok élmény köt hozzá, rengeteg munkám van abban a […]

május 17, 2017

Megérkeztünk!

Az első magyar expedíció az Északnyugati átjáróban sikeresen befejeződött!! A kutya reggelre megint feltépte a szánomat, de ezúttal az összes kaját megette. Délután ideértünk. Azonnal a boltba mentünk. Jólesett egy alma, szalámi és egy kóla. Ezután felállítottuk a sátrat, még egyszer utoljára. A lányok bealudtak, de én tettem egy nagy kört a faluban. Beszélgettem is […]

május 16, 2017

Nem kicsit hiányzik egy jó zuhanyzás

Hát sziasztok! Eljött az utolsó expedíciós éjszakánk a jégen. Holnap még sátorban alszunk, de ha minden igaz már Gjoa Havenben. Laza 20km van még hátra. Reméljük nem lesz gond a kiwi.com -mal, ahogy idefelé mindhármunknak gondunk volt velük. Illetve remélem tudok majd kóstolni jegesmedve húst is holnap – ha már kishíjján majdnem azzá váltam… Előre […]

május 15, 2017
Nyereményjáték

Nyereményjáték

Három fő konklúziót vontam. Mindhárom azzal kezdődik, hogy “soha”. Aki kitalál belőle egyet is, azok közül kisorsolok 3 embert, akinek feladok postán egy innen hozott emléktárgyat. Akik olvasták vagy most visszaolvassák a bejelentkezéseimet, kitalálhatják. Persze osztani is ér.

május 15, 2017
Leforraztam a kezem

Leforraztam a kezem

A kutya kapott az eszkimoktol karibu csontot ugyhogy o is nyugton van. Amugy szegeny annyira hulye, hogy a farkas labnyomok helyett a sajat laba nyomat szaglassza… Ma amugy szep ido volt, csak brutalisan fujt a szel. Ja es egy ovatlan pillanatban voltam én is olyan hulye, hogy forro vizzel leforraztam a bal tenyerem, ugyhogy lesz […]

május 15, 2017
Rozsomák, karibu, pézsmatulok! Volt ma minden

Rozsomák, karibu, pézsmatulok! Volt ma minden

Oriasi dolog tortent ma!! Az eszkimok, akik az idojaras mero epitmenyhez jottek ki, ma hazaindultak Gjoa Havenbe a hotalpas gepjarmujukkel es ugy dontottek, hogy a mi nyomvonalainkat kovetik. Hamar utol is ertek, es megkerdeztek, van-e kedvunk veluk enni a kis fahazukban tiz kilometerrel odebb. Mivel nagyjabol utbaesett, nem alltunk ellen. Erdekes volt a hatalmas szanon […]

május 14, 2017

Ti hogyan töltitek a hétvégét?

Sokat gondolok arra, hogy akik ezt olvassák, hogzan töltik a hétvégéjüket? Szerintetek félni jobb, vagy megijedni? Tegnap mesélte a trénerem, hogy grönlandi átszeléseknél le szokott égni az emberk szája belülről a viszzatükröződő naptól, ha túl sokat lihegnek. Nekünk csak az orrlyukaink belseje van leégve…

május 14, 2017

Elértük a partot!

Jó hír: partot értünk!! A parton volt is valami időjárás mérő építmény amiben emberek voltak és kijöttek köszönni! Nagyon jó volt más emberekkel is találkozni. Még három napunk van hátra, nagyon meg kell nyomnunk a tempót. Kb olyan szagunk van mint egy csapat fiatal srácnak, akiket összezártak egy  két hetes nyári kongfu tábor során . Váltás […]

május 14, 2017

Grizlik, buta kutya és pár hólyag, de már csak 4 nap!

Bocsánatot kérek, hogy eltűntem az elmúlt napokban de a műholdas telefon nem engedte magát tölteni. Még négy nap van hátra!!! A vihar miatt megint sátor napot kellett tartanunk, ezért azóta jóval többet kell haladnunk. A lábamon lévő hólyagok már nagyon fájtak, úgyhogy kivágtam őket, azóta picit jobb, de még van egy amihez nem nyúltam. A […]

május 12, 2017
Cuki Maci! Avagy: Másfél másodperc még az élet?

Cuki Maci! Avagy: Másfél másodperc még az élet?

Higgyétek el, tényleg nem vagyok militáns alkat, és amióta felnőttem, sosem akartam puskát. Így volt ez 2014-ben is, amikor Grönlandról áthajóztunk Arctic Kanadába. Más – tapasztaltabb – hajósok az utolsó pillanatig győzködtek, hogy de, igenis vegyünk egy puskát a helyi boltban, mert az KELL. Elmesélték, egy vagy két szezonnal korábban a jegesmedve egyszerűen felmászott egy […]

május 12, 2017
Csak néhány gondolat…

Csak néhány gondolat…

A lányoknak most nincs könnyű dolguk, de azt hiszem, nem is számítottak sokkal jobbra, amikor eltervezték ezt az utat. Ezen a részen a telek időnként szélsőségesek. Nekünk tavaly Tuktoyaktukban azt mesélték a helyiek, hogy a tél most nem volt hideg. Általában -20 körül volt a hőmérséklet, néha kicsit lejjebb csúszott és mindössze két napon volt […]

május 11, 2017
Mindenki nehezen bírja a hideget, de leginkább a telefonok

Mindenki nehezen bírja a hideget, de leginkább a telefonok

Ahogy az előző posztban is írtuk, Veronika műholdas telefonja elég nehezen bírja a túrát, de ismerve a “normális telefonokat”, ezen nem szabad meglepődni. Például napjaink egyik kedvelt telefongyártója, az Apple, 0 – 35 °C fokig terjedő külső hőmérsékletet határoz meg az optimális működési körülménynek készülékei számára, és -20 °C a legalsó határ, ahol a telefon […]

május 10, 2017

Vihar alatti csend

Sziasztok, Tegnap óta nem kaptunk Veronikáról hírt. Annyit tudunk, hogy a telefon akkumulátorával gondok vannak, vélhetően a nagy hideg nem tesz neki jót. Az utolsó infó, amit kaptunk tőle, az ez: Filmet nézek, ami elég szürreális, tekintve hogy a befagyott tengeren vagyok a semmi közepén. Kint orkán erősségű szél ordít.    

május 9, 2017
Sátornap

Sátornap

Átjöttünk rengeteg ilyen összezsúfolódott jégen (hivjuk ezentúl dzsumbujnak (nemtom milyen j)). Lassan ment a haladás, de kifejezetten élveztem. Az idő is szép volt. Hihetetlen ereje van a tengernek. Ez ismét bebizonyosodott. Alig várom, hogy meg tudjam mutatni a fotóimat es videóimat. Most 100km/órás szembeszél fúj, amiben nem tudunk haladni így sátornapot vagyunk kénytelenek tartani. Reméljük a medvék […]

május 7, 2017
Rémálom

Rémálom

Ma rájöttünk, hogy nem megfelelő a sílécen. Cseréltem az egyik lánnyal és máris sokkal kevésbé fáj mindenem, és sokkal gyorsabban is tudok menni. Ez jó hír, mert így kevésbé fáradok el. Ennek ellenére ma nehéz volt a haladás, mert megint ilyen összetorlaszolt jégtáblákon haladunk. Sajnálom, hogy nem mennek át a képek, amiket készítek nektek. Úgy kell ezeket […]

május 6, 2017
Újabb hírek a jegesmedvékről

Újabb hírek a jegesmedvékről

Kezdjük az elejéről. Hirtelen a semmiből előbukkant két jegesmedve. Először riasztólövéseket küldtünk feléjük (itt vigyázni kell, hogy ne mögöttük robbanjon, mert akkor ugye feléd menekülnek…), ettől viszont csak az egyik szaladt el. A másik csak egyre jobban érdeklődött és egyre közelebb jött. Több riasztót is lőttünk felé, de nem segített. Közben elővettük a sátrat és […]

május 5, 2017

Két medve órák óta követ minket

Követ két medve több órája. Kaptunk engedélyt a hatóságoktól, hogy messzebbről is lőhessünk, de okosabbak ők annál. Nem tudunk megállni aludni. Update: pár órája már nem láttuk őket, de nem táborozunk le, el akarunk egy menedékházat érni, ami még 30km innen. Egész éjszaka mennünk kell!

május 4, 2017
Jegesmedve!

Jegesmedve!

  JEGESMEDVE!! Azt mondta nekünk egy helyi eszkimó bácsi, hogy a kutyának olyannak kell lennie, ha jó medvejelzőt akarunk, hogy látod rajta azt, hogy folyamatosan figyel.  A szemével, a fülével, mindenhogy. Namost nekem még sose volt kutyám,de ez nem úgy néz ki,mintha bármire is figyelne. Egy tavalyi expedícióra elvitte magával egy csapat és állítólag három jegesmedvére is […]

május 4, 2017
Merj kérdezni!

Merj kérdezni!

Sziasztok,   Veronika egyik  minionja vagyok. Úgy gondoltuk, hogy biztosan kíváncsiak vagytok az expedícióval és a felkészüléssel kapcsolatban olyan dolgokra, amiről eddig nem esett itt szó. Ha bármilyen kérdésetek lenne Veronikához, írjatok egy hozzászólást ez alá a poszt alá, mi pedig a műholdas telefonjára SMS-ben elküldjük neki. Kérdezzetek bátran!

május 4, 2017
Altesti anekdoták

Altesti anekdoták

Kedves hölgy követők! Eljött a nap. És igen, nagyon sz@r. Ahogy azt sejteni lehetett. Megspékeli még a dolgot, hogy a két lábfejemen összesen 8 vízhólyag díszeleg nehezítve minden lépésemet. De ha már a testi dolgoknál tartunk, azon belül is a fenéknél, akkor azt megjegyezném, hogy ettől a szánhúzástól olyan hátsó felem lesz mint egy atlétának. […]

május 2, 2017
A kutya totál lemerült, medvepara

A kutya totál lemerült, medvepara

Nagyon keveset tudtam csak aludni az éjszaka. Nehéz nap elébe nézek. Azért megfagyott a vér az ereinkben reggel, amikor kiszóltunk a kutyának, és 10 percig nem kaptunk semmi reakciót. Ahogy a Karib-tenegr kalózveszélyesebb helyein is ki volt oszva mindenkinek a szerepe, úgy itt is megvan ez. Míg ketten nagynak tűnünk, sok hangot adunk ki és […]

május 2, 2017
Sielestechnika és nyílt tengeri sátrazás

Sielestechnika és nyílt tengeri sátrazás

Egészen másfajta sielési technikát követel meg a szánhúzás, mint a klasszikus síelési formák. Ezt tökéletesítem éppen energiagazdálkodási szempontból. A bafagyott tengeren sátrazunk. Ilyen nyílt tengeren utoljára a trópusokon voltam. Hasadékokat kerülgettün kma egész nap. A kutya nagyon fáradt. Reméljük nem alszik túl mélyen. Ő minden reményünk a túlélésre, ezért rá kell vigyáznunk a legjobban (pl. […]

május 1, 2017

Nehéz nap

Rosszabbra fordult az időjárás, nehezebb a tájékozódás, de a vitorlázásnak köszönhetően egy pár trükköm. Ma több km-t nyomtunk le a tervezettnél, mindenki ki van. Most egy erősen jegesmedvés területen vagyunk. A kutya is rohadt fáradt, a büdösödés is megkezdődött. Sajnos a trénerem nem hozott elég ételt, így szinte egész nap éhes vagyok. Ma találtunk egy […]

április 30, 2017
Első éjszaka

Első éjszaka

Az időjárás überszupergyönyörű: tiszta kék ég, napsutés és az új cuccaim kiválóak. Csak ne medvére ébredjek, és vidám leszek. A kutya gyorsan bealudt, de remélem azért a nagy alvás közepette nem felejt el jelezni, ha medvét lát! A képen a kutya látható, kommentekben várok névjavaslatokat, mivel még nincs neki neve!

április 28, 2017
Inuit bácsi tanácsa medvére

Inuit bácsi tanácsa medvére

Kaptam egy helyi idős bácsitól tanácsot medvére. Semmi bizalomgerjesztőt nem mondott, csak azt, hogy tisztelni kell a medvéket és, hogy megérzi a félelmet. Meg, hogy a grizlik kiváltképp agresszívek. És fontos, hogy kutyánk legyen, de a kutyák háromnegyede kimúlt tavaly egy járványban. Ma meglátogattuk Maud-ot is!

április 21, 2017

Elindultam északra /NOR/

Az elmult ket hetben a nap 24 orajaban egyszerre harom helyen kellett lennem, igy mondhatjuk, hogy suru volt. Gondolhatjatok, hogy mennyi mindennel jar egy ilyen expedicio megszervezese. Bar sokszor gondoltam arra, hogy barcsak ott lennek mar a jegen laptop, meg okostelefon nelkul, de ilyenkor mindig el is kapott a felelem. Es bar tobbszor voltam mar […]

február 20, 2017

Első antarktiszi kiképzés: pipa! /NOR/

Írtó sokat tanultam ezen a felkészítőn olyanoktól, akik már sok antarktiszi expedíciót megcsináltak. Ráadásul azt mondták, hogy a csoportban a legesélyesebbek és legerősebbek közé tartoztam, úgyhogy ennek kiváltképpen örülök!! Most rengeteg olvasnivalóm van, meg sok eldöntenivalóm. Iszonyatosan izgalmas ez az egész és már alig várom a második tréningemet, ahol majd egyedül leszek távfelügyelet mellett. Köszönöm […]

január 5, 2017
Mini expedíció /HUN/

Mini expedíció /HUN/

Mini expediciora indultam ma – egyedul es kb egy egyhetesre. Ez amolyan felkeszules a felkeszito kepzesre. Gondoljatok ram, amikor este otthon a meleg agyatokba befekszetek. En a satramban ejszakazom minden ejjel a hoban es a fagyban. Ne felejtsetek el Facebookon kovetni. Metaaaaal  

december 29, 2016

Utolsó hajóstoppos videóm /COK/

Nos, akkor a félreértések elkerülése végett: november 28-án visszatértem Európába, úgyhogy az azóta föltöltött videók a hajóstoppos utam végéről vannak. Most, hogy korlátlan és ingyenes wifin vagyok, nem megy rá a gatyám a youtube föltöltésekre, de ez a mostani már az utolsó videóm. A vitorlázást folytatni fogom a következő nagy tervem után, ami az Antarktisz […]